13. So Romantic

Hétfő (másnap)

-          Tütü tütürütütütütűűűű – hallottam meg valami zeneféleséget.  Álmosan nyitottam ki a szemem, és néztem körbe. Az éjjeliszekrényemen megláttam a telefonom, ami rezgett, csörgött és mi egyéb. Érte nyúltam majd egy irtó lassú mozdulattal megnyomtam a zöld gombot.

-          Ghmmg  - nyögtem bele.

-          Csak nem felébresztettelek? –szólt bele egy gúnyos hang.

-          Damon? Hajnali fél hat van, alig két órája jöttünk haza… mi van már? – nyávogtam vissza.

-          Bocs –szólt meg cseppet sem együtt érző hangon.

-          Most már mondjad.

-          Csak meg akartam kérdezni, hogy nincs, e kedved velem reggelizni mondjuk úgy most?

Még így álmosan is felröhögtem a helyzet abszurditásán.  Majdnem hajnali négyig piáltunk, az elején a Grillben, kiöntöttük egymásnak a szívünk, aztán kerestünk egy éjjel-nappali boltot, felvásároltunk egy rakat piát, és a parkban kötöttünk ki. Ciki történeteket meséltünk, majd arra licitáltunk, vajon melyikünk a lúzerebb. Aztán nagy nehezen hazasétáltunk, vagy inkább dülöngéltünk, mert nem mertünk kocsiba ülni. Szerintem senki sem tudja elhinni mennyit ihattunk, hogy vámpír létünkre, full részegek legyünk… Most pedig, két óra elteltével felhív, hogy ugyan már, két óra alvás után, és úgy mellesleg hat órakor, reggelizzek vele.

-          Te tiszta őrült vagy – válaszoltam végül.

-          Túúúúúúúúdom, – szinte már látom a lelki szemeim előtt, ahogy féloldalasan elmosolyodik majd egy kacsintás kíséretében bólint – de még mindig nem válaszoltál.

-          Nálad vagy nálam?

-          Nálam, már rendeltem muffint és croasan-t is.

-          Kávé?

-          Már is nekiállok.

-          Oké, 5 perc és ott vagyok – tettem le a telefont.

Így történt hát hogy csipkés hálóingben, szörmés papucsban, és egy falatnyi köntösben, átosontam a Salvatore panzióba, ahol Damon fogadott villás reggelivel, és ahol épp akkor nyitottak ránk Stefanék, amikor félreérthető pózban voltunk….

Kedd 

Lelkesen töltögettem ki az űrlapot, és legalább ilyen lelkesen próbáltam figyelmen kívül hagyni Damon-t aki a betegemmel együtt érkezett. De míg Ebigail az orvosi kezelés miatt, addig Damon azért hogy beszélhessen velem. Legalább is azt hiszem, még nem tudtunk egy sziánál többet beszélni.

·         Név: Ebigail Brown

·         Kor: 46

·         Születés ideje: 1975.04.24

·         Születés helye: Mystic Falls

·         Lakhely:  Falls street.

·         Munkakör: Titkárnö

·         Jelen betegség:  Tüsszös mandulagyulladás

-          Nézze, Mr. Newaman helyett, én vagyok az új kezelőorvosa. A legfontosabb adatokat felvettem, de ezek csak ahhoz elegendőek, hogy kiállítsam önnek a receptet. Váltsa ki, és szedje rendszeresen. Ha rosszabbul érezné, magát jöjjön vissza, de mindéképpen szedje be az összes antibiotikumot. Ha pedig kezelőorvost szeretne váltani, akkor a recepción kérjen hozzá űrlapokat – magyaráztam neki, miközben igyekeztem figyelmen kívül hagyni a teli szájjal vigyorgó Damon-t.

-          Miért akarnék új kezelőorvost? – kérdezett vissza a mosolygós nő.

-          Megkaptam az állást, de nem igazán fogadnak el az emberek. A korom és a hajszínem miatt egy kissé bizalmatlanok – magyaráztam egy grimasz kíséretében.

-          Nem a külső számít, kedvesem. Én tökéletesen megelégszem a maga szaktudásával is, elvégre, ha valaki elvégezte az orvosit az biztosan tud valamit…

-          Köszönöm – viszonoztam a mosolyát, majd átnyújtottam neki a receptet, a kartonját pedig az egyik szekrénybe süllyesztettem. Vidoran elköszöntem az idő hölgytől majd Damon felé fordultam.

-          Na, mosdjad csillagvirág, mit szeretnél? - kérdeztem

-          Hmm, mit is? Hadd gondolkodjam – játszotta a hülyét, közben pedig közelebb jött, az asztalomra támaszkodott és az arcomba hajolt.

-          Damooon – nevettem rá és hátradőltem a székemben, hogy legyen egy kis távolság köztünk.

-          Mikor végzel? – váltott témát.

-          Negyed óra múlva. De hogy jön ez ide? – zavarodtam össze.

-          Jó, akkor amint végzel, hazaviszlek, ott gyorsan átöltözöl, és sietünk a lovardába.

-          Lovardába? – visszhangoztam idétlenül magas hangon.

-          Aha, lovagolni viszlek.

Nos, arról inkább nem nyilatkoznék, hogy mit műveltem lovaglás címszó alatt, mert 1864 óta nem ültem nyeregben, de tény hogy legalább olyan jól éreztem magam Damon-nel mint tegnap reggel. Másrészről pedig, vígasztalt a tudat, hogy legalább jól nézek ki, -  a hajam tökéletes, a ruhám káprázatos, a szemeim pedig csillogtak a boldogságtól -hamár lovagolni nem, vagy csak nagyon bénán tudok…

Szerda

Önfeledten kacagtam. Soha nem éreztem magam ilyen boldognak, mint az utóbbi napokban. Damon kreativitása elkápráztatott. Mikor már várod, hogy feladja, hogy békén hagy, akkor megjelenik.

Mint ahogyan ma is. Szerdán járni is alig tudtam a lovaglás után. Fájt minden porcikám, de legfőképpen a fenekem és a gerincem. Amikor haza jöttem a munkából, semmi mást nem kívántam csak egy kényelmes kanapét, egy unalmas és csöpögős lányregényt, valamint néhány tasak vért…

Kényelmesen elhelyezkedtem, és mélyen elmerültem a regényben, amikor megszólalt a telefonom.  Persze hogy a szoba másik végében volt. A kijelzőn Damon neve ált. Azt hiszem, senki sem csodálkozik azon, ha azt mondom, rögtön nem fájt semmim és az életkedvem is visszatért.

Csak egyetlen kérdést tett fel.

-          Hugh Jackman vagy Colin Firth?

-          Colin Firth – válaszoltam készségesen, de azt már nem tudtam megkérdezni, hogy ez mire volt jó. A vonal megszakadt és csak a monoton pityegést hallottam. Mégis, egy dologban azonnal biztos voltam, ha már a kérdés miértjében nem, mégpedig abban, hogy ma még meg fog látogatni.

Ismételten figyelmen kívül hagytam az izomlázat, és hatalmas lendülettel szaladtam fel a gardróbomba.

Őrült módjára téptem fel a gardrób ajtót, és lázas sietséggel álltam neki ruhát keresni. Valami olyat akartam, amiben jól nézek ki, de még is azt sugallja, hogy azt vettem fel, ami elsőnek a kezem ügyébe akadt.

Pár perccel később elégedetten néztem tükörbe. A hajam, mint mindig tökéletesen göndör volt. Az arcomon csak egy kis szempillaspirál és szájfény volt. a ruhám pedig pont olyan amilyet akartam. Laza, de csinos.

Már a lépcsőn sétáltam, lefelé amikor csöngettek. Eldöntöttem, hogy majd eljátszom a meglepettet, de amikor ajtót nyitottam erre nem volt szükség. Tényleg meglepődtem. Damon pokolian jól nézett ki, és amikor megláttam a kezében az üveg bot és a bontatlan DVD-t valóban leesett az állam.

Azon az estén nem sok maradt meg a filmből, de arra emlékszem, hogy milyen kiba**ott jó volt félig ülni és félig Damon mellkasán feküdni, miközben bort iszogattunk és elméletileg a filmre figyeltünk. A legemlékezetesebb pillanat azonban csak egy félperces párbeszéd volt.

-          Kezdek megijedni tőled! – mosolyogtam rá. – Nehezen tudom elképzelni, hogy valóban ilyen romantikus vagy.

-          Mert nem is vagyok az – válaszolt szem forgatva.

-          Akkor mik ezek a spontán programok? - mosolyodtam el, és jóleső borzongás futott végig rajtam, amikor a tegnapestére gondoltam.

-          Ez egyszerű, eldöntöttem, hogy ezen a héten túlteszlek Elijah-n. Ehhez el kell, őt felejtetnem véld. Az a barom nem érdemelt meg téged– válaszolt őszintén.

-          Úgy hogy elcsábítasz? Te valóban jobbnak érzed magad nála? – kérdeztem, és akaratlanul is egy kis gúnyt csempésztem a hangomba.

-          Nem az elcsábításod a cél, hanem hogy megmutassam, vannak még rendes pasik a földön – válaszolta egy kicsit sértetten.

-          Ez esetben, nekem is segítenem kell neked. Túlkel jutnod Elenan .

-          Én túl vagyok rajta. Legalább is azt hiszem – válaszolta tompán. – Amikor vasárnap a Grillben találkoztunk, akkor jöttem rá, hogy Elena nem nekem való. Ő Stefané, és bármennyire fáj beismernem, ők tényleg egymásnak lettek teremtve. Én nem illek a képbe…

Csütörtök

A táskámat bedobtam a legközelebbi sarokba és a nappalin étkonyhába siettem. Útközben bekapcsoltam a hi-fit amiből az egyik kedvenc  Evanescence számom ment. Hangosan énekeltem az ismerős szöveget miközben a konyhában álló pult tetejét emeltem fel. A több tíz kilós márványlap alatt egy fém doboz lapult, amiben egymás hegyén álltak a vérrel teli tasakok. Kiemeltem egyet és a kis szívószálon át inni kezdtem.

Visszaindultam a nappaliba… bár ne tettem volna!

Ijedten szorítottam meg a tasakot mire az egy pukkanással szétszakadt, és az összes vér, ami még benne volt, az arcomon, a kezemen és a ruhámon kötött ki.

-          Szia, Stefan!

Ama ruhái :

  

Hétfő:

 Kedd:

Szerda: