Szédültem. Úgy éreztem, hogy megtaláltam a fényt az alagút végén, de tévedtem. Az csak a képzeletem játéka volt…
Azt hittem minden rendbe jöhet, és hogy újra kezdhetem. Tévedtem!
Reménykedtem benne, hogy kaphatok, megy második esélyt, de nem.
A sors egy kibaszott dolog. Mikor már kezded azt hinni, hogy van remény, hogy a dolgok változnak. Jön egy újabb pofon… De néha, nehéz felállni, és elölről kezdeni. Vannak olyan pillanatok, amikor ez lehetetlennek tűnik.
Számomra a mai nap ilyen. Tegnap még úgy éreztem, hogy helyrehozhatok mindent, nem csak a saját, de Damon, Stefan, Elena és Elijah életét is. De most, most úgy érzem magam, mint… mint… nem is tudom mihez hasonlítani ezt az érzést.
Csalódottan? Elárulva? Szomorúan? Dühösen? Igen, ez mind jelen van.
Elijah az egyik legjobb „ember” akivel valaha találkoztam, most mégis úgy látszik, hogy ő hal meg… nekem nincsenek eszközeim, nincsenek terveim, mint annak idején neki. Én nem tudom őt megvédeni az élet játékától.
Csak egy dolgot tehetek, várok rá!
Várni…
Annak idején vártam, hogy Damon visszajön hozzám, de hiába. Vártam, hogy legalább Stefan észhez térjen, de nem.
Annyit csalódtam már az életben, annyiszor akartam meghalni, véget vetni mindennek, de sosem tettem meg. Mert mindig azt hajtogattam: Van még remény!
És őszintén? Még nyomorultabbul éreztem az összes olyan pillanatot, amikor ez akár csak egy pillanatra is eszembe jutott.
A pokoli igazsága azonban az, hogy aki nem akar meghalni, az nem biztos, hogy szeretne élni…
Tudtam, hogy Elijah vesztett. Nem sikerült neki, pedig már kész tervünk volt Klaus átverésére, az „Élet itala” a kezünkben volt, ahogy már 500 éve is. Akkor Katherine-en segített volna, de mint tudjuk ő egy önző ribanc, akit csak a saját sorsa érdekel… ha kell, átgázol mindenen és mindenkin, csak elérje, amit akar.
Annyira egyszerű lett volna. Csak le kellet volna lépnem Elenával és kivárni, míg megjelenik Klaus, az után hagyni, hogy Elenát feláldozza, majd premier plánból nézni, ahogy rájön, átvertük.
Gúnyosan felkacagtam. Istenem, hogy hihettem, hogy az életben bármi is ilyen egyszerű?!
Szenvedtem, most, hogy visszakaptam, olyan nehéz volt elereszteni őt. Ő ugyanis, az én támaszom, a lelki társam, a jobbik felem. És azt hiszem ez kölcsönös. Mi megértjük egymást, odafigyelünk a másikra. Ő is tudja milyen az, amikor elárulják, amikor cserbenhagyják. Amikor elveszíti azt, akit igazán szeretett.
Tombolni akartam, és ezt csak egy üveg társaságában tehettem meg. Azt akartam, hogy a világ is úgy szenvedjen, ahogyan én.
Dühösen lerúgtam magamról a takarót, és a gardróbszobámba sietem. Az első kezem ügyébe kerülő, szexi koktélruhát magamra kaptam, majd a fürdőbe siettem. Egy szemtussal vastagon kihúztam a szemem, a szájamra pedig halvány szájfényt keltem. Gyors magamra kaptam valami ékszert, a tárcámat a mobilom és a slusszkulcsom beledobtam egy kistáskába majd lerohantam az előszobába. Belebújtam a csizmámba, majd a kocsimhoz siettem.
Azt hittem, hogy a Grill üres lesz, hiszen mégis csak hajnali három van, de nem. Az egyik bokszban Damon ült, és elég gyászos képet vágtam. A pulthoz sétáltam, és kértem egy üveg Jack Damiel’s-t és két poharat. A csapos srác furcsán nézett rám, de kiszolgált. Kezemben az új szerzeményeimmel huppantam le Damon-nal szemben.
Ahogy a szemébe néztem, csak egyetlen dolog jutott az eszembe. Egy beszélgetés Eijahval…
-
Biztos vagy benne hogy neked pont Damon kell? Van a világon más is rajta kívül. Az örökkévalóság nagyon hosszú tud lenni. Tudom, hogy találnál magadnak valaki mást – próbált meg észtérvekkel hatni rám Elijah. Belekortyoltam a pezsgőspohárba töltött vérbe, amit nem olyan régen egy tasakból töltöttem ki magunknak. Élvezettel nyeltem le az A+ -ot, majd megráztam a fejem és rögtön válaszoltam neki.
- Nézd, tudom, hogy ő nem éppen tökéletes, de ő… ő az én Démonom.., Lehet, hogy ez nem éppen romantikus, de szerelem.
- Az -az igazság hogy van egy egészen másfajta szerelem is, amelyik szinte megöli áldozatait. Úgy hívják: viszonzatlan szerelem! Na, te ennek a szakértője vagy – nézett rám jelentőségteljesen és egyben gúnyosan.
- Úgy imádom, amikor árad belőled az optimizmus, és amikor ennyire biztatsz. Elijah, akármennyire fáj, amit tett, vagy amit tesz, nem adom fel! – válaszoltam ironikusan.
- Az összes szeretet közül az számít igazán, amit nem viszonoznak.* - mondott végül, néhány perc habozás után.
- Számít… de mit érnék vele?! Nézd! Tudom, hogy szeret, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a bocsánatkérős esetem?
- Nem tudom elhinni, hogy tényleg, szereted őt. Ő olyan más, mint te. És ezt egyáltalán nem jó értelemben mondom.
- Nem tudod elhinni, hogy, szeretem őt? Hiszen ez az oka annak, hogy itt vagyok.
- Nem, te azért vagy itt, mert egy ősi rituálét tartott neked Emily. És azt is, csak azért mert nem mert nekem ellent mondani. – akaratoskodott.
- Vagy azért mert szeretett engem, és úgy érezte tartozik nekem ennyivel azok után, hogy miatta tud Katherine nappal is „járni” – vágtam vissza.
- Néha úgy érzem nem érted, hogy miért agy itt.
- Talán mert tényleg nem tudom…
- Figyelj, ami történt az egy ősi boszorkányvarázslat. Ahhoz hogy te újra megszülethess, kel egy halhatatlan vére, amit Katherine-től kaptál, és egy boszorkány ereje, amit Emily kölcsönzött neked. Ahhoz azonban hogy újra élhess, le kellet mondanod valamiről.
- A lelkemről, azáltal hogy vámpír lettem –döbbenem rá az igazságra.
- Igen, fogalmazhatunk így is. Talán jobban jártunk volna, ha az én véremet használjuk, mert akkor mindenre emlékeznél tisztán, nem csak homályosan… De nem tudtuk milyen következmények lehetnek.
- De én emlékszem! Nem pont olyan tisztán, mintha csak néhány éve történt volna, de emlékszem. Néha felvillannak, mint valami látomás, vagy csak halvány benyomások, de számomra ez elég. Az csak a múlt volt, amire fájó emlékezni. Ez a mostani életem. Hiszen itt van az anyám és a húgom…
Nem tudom emennyi ideig nézhettünk farkas szemet, de én untam meg először. Lenéztem a whisky-s üvegre majd fogtam a két poharat és félig töltöttem, az egyiket Damon elé löktem a másikat pedig a szájamhoz emeltem. Belekortyoltam, de azonnal vissza akartam köpni. Szörnyű íze volt. Éreztem, hogy az arcom keserű fintorba rándul, de lenyeltem. Damon gúnyos mosollyal figyelt, és egy kihívó pillantás ugyan, lehúzta a saját poharának a tartalmát. Elvigyorodtam, majd követtem a példáját.
A következő pohárnyit már csak kortyolgattunk és továbbra is egymás szemébe mélyedtünk. Láttam Damon-ön hogy valami bántja, és én annyira meg akartam kérdezni, de nem volt hozzá merszem. Nem tudtam hogyan is kéne kifaggatnom. Végül megunva a saját ostobaságomat, kinyitottam a számat hogy nyíltan kérdezzek rá a dologra. Mielőtt azonban megszólalhattam volna, Damon kezdett el beszélni.
- Ha most azzal a dumával jössz, hogy talán jót tenne, ha kibeszélném magamból, akkor komolyan belefolytalak a whisky-dbe. Nincs szükségem a szánakozásodra.
- Jó, akkor nem mondok semmit. De, én csak azt akartam megkérdezni, hogy segíthetek e valamit. Bármilyen hihetetlen, kedvellek, és nem igazán jön be az elkámpicsorodott Damon.
Egy jó ideig megint csendben voltunk. Mindketten a poharunkat bűvöltük, aztán Damon fogta magát és felállt. Fel voltam háborodva, egy szó nélkül itt hagyott. magamban dühöngtem, és már én is készültem felállni, amikor újra megjelent, egy újabb üveg alkohollal. Furcsán néztem rá, a másik még félig volt…
- Ez kelleni fog, mert hosszú lesz.
Küldtem felé egy bíztató mosolyt, aztán hátradőltem, és vártam.
- Amikor még Stefannal gyerekek voltunk, az apámnak rengeteg befolyásos barátja volt. Egy nap az egyik elhozta a feleségét és a lányát. A felesége és az anyám hamar megtalálták a közös hangot, és nem sokára már legjobb barátnők lettek. Rengeteget jöttek hozzánk, vagy éppen fordítva, és ilyenkor a lányukat, aki egy évvel fiatalabb volt nálam, a nyakunkba varrták, hogy játszunk vele, így együtt nőttünk fel. Ria elképesztő volt. Vicces, megértő, önzetlen, kedves és nem mellesleg a leggyönyörűbb nő, akit valaha láttam. Egy idő után beleszerettem, és ezt ő is viszonozta. Imádtam őt. Nagyon hosszú ideg együtt voltunk, amikor cserediáknak jelentkeztem. Felvettek, azt gondoltunk kibírunk egy tanévet, én tanulok, ő pedig a szüleivel utazgatni fog. Én értem haza hamarabb, és a házunkban egy idegen nő fogadott. Ő volt Katherine. A szülei háza leégett, és csak ő élte túl, az apám pedig befogadta. Kár volt. Stefan szerelmes volt belé, és nem is tudom hogyan, de én is az lettem. A csaj megigézett, elkápráztatott és teljesen elvette az eszem, mindeközben nem vettem észre hogy csak egy átkozott ribanc. Egyszerre volt velem és Stefannal. Aztán visszajött Ria. Szeretett engem, és én mégis megaláztam, akárhány szór csak találkoztunk. Stefan, aki a legjobb barátja volt, szintén nem foglalkozott vele, de ő legalább nem lépett át rajta. Végül nem is tudom mi lett vele, mire rájöttünk, hogy ki is Katherine, már mindennek vége volt. Borzasztóan éreztem magam, sokáig gyötört a bűntudat. Szerettem Ria- t és amit vele tettem, arra nincs bocsánat… évek teltek el úgy hogy próbáltam őt elfelejteni, de nem ment. Ma már csak egy emlék, amire gyűlölök vissza gondolni, hiszen ő volt az életemben az egyetlen nő, aki igazán szeretett.
Teljesen elérzékenyültem, nem csak attól, hogy újra a régi becenevemen hívott, amit régen csak azért aggatott rám, hogy ezzel is felhívja mások figyelmét, hogy ő több számomra, hogy senki sem kerülhet hozzám olyan közel, mint ő, hanem azért is, mert amit mondott, azzal bebizonyította, hogy Elijah téved. Damon szeret engem…
- Azóta rengeteg nőm volt. Köztük a húgod is, de ők semmit sem jelentettek számomra, csak egy kis szórakozást. És most megint ott tartunk, mint régen. Stefan és én ugyanazt a nőt szeretjük. Elena-t. És míg én próbálom távol tartani magam tőle, addig Stefan lazán romantikázhat vele. Ma rá kellet döbbennem, hogy én mindig csak egy második lehetek. Én már sosem leszek szerelmes. Ott csesztem el, amikor bedőltem Katherine-nek és eldobtam magamtól Ria-t. – fejezte be. Most jövök én.
- Amikor megismertem őt, még csak jó barátok voltunk, de aztán szépen lassan több lett köztünk. Eleinte csak húztuk egymás agyát, majd flörtölgettünk, végül összejöttünk. Akkor voltam először szerelmes, azt hittem őt nekem teremtették, hogy a mi szerelmünk örökké tart. Naiv voltam. Egy rövid időre elutaztam, aztán amikor visszajöttem gondoltam meglepem. Ch. A dolog visszaütött, nem ő, hanem én lepődtem meg. Épp akkor nyitottam rá, amikor egy hülye ribanc kézimunkázott rajta. Gondolhatod mit éreztem akkor. Aztán jöttek a pasik, akiket csak az hajtotta, hogy bejuthassanak a bugyimba. Végül Andrew, a legjobb barátnőm bátyja. Ő volt az, aki segített túljutni a családom elvesztésén, amit persze csak magamnak köszönhettem. Végül három év után lett vége a dolognak. Az első évben csillapíthatatlan volt a szerelmünk. A másodikban már megnyugodtunk, és otthont teremtettünk magunknak. A harmadik év pedig az volt, amikor elkezdtünk elhidegülni a másiktól. Most pedig, újra azt élem át amit először. Elijah és én a könyvtárban találkoztunk. A város alapítása után nyomozott. Segítettem neki, aztán elkezdtünk beszélgetni, majd jött a többi is. Egy héttel ezelőtt nálam aludt, de reggel már hűlt helyét találtam és csak egy levél fogadott. Három mondat volt rajta: Szép volt! jó volt! De ennyi volt…!
Ama ruhája:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése