19. Kezdődik

-          

Így ni – mosolyogtam rá a kislányra majd a kötésre húztam a ruhája ujját és talpra állítottam. – Már nem is fáj igaz?

-          Igaz. Köszönöm szépen Dr.Forbes- nézett rám-tágra nyitott szemekkel, és egy foghíjas mosollyal. Kinyitottam neki az ajtót, ő pedig szökdécselve elhagyta a rendelőt és az édesanyjához sietett, aki kint várakozott.

Vártam néhány percet majd én is elhagytam a rendelőt. A lehető legfeltűnésmentesebben igyekeztem a folyosókon, majd a lifthez siettem, ami levitt a pincébe. Ott sietősen megkerestem az egyik hűtőkamrát, majd az első, tasakos vért magamhoz véve álltam neki az ebédemnek. Villámgyorsan elfogyasztottam a tasak tartalmát, majd az üres zacskót a legközelebbi kukába dobtam, ügyelve rá hogy a többi szemét eltakarja.

Alig tízperc után újra a rendelőmben voltam, és még pont elcsíptem a telefonom utolsó csörgését, de már nem tudtam felvenni. Bosszúsan a képernyőre néztem és meglepődve láttam, hogy 17 nem fogadott hívásom van. Mind Damon-től. 

Gondolhatnám azt, hogy nagyon hiányzok neki, de mióta Klaus itt van a városban nagyon kiélezett a helyzet, és bármikor beüthet a krach. Gyorsan tárcsáztam, és már csörgött is. Damon rögtön felvette majd dühösen rám reccsent.

-          Mégis mi tartott ennyi ideig? Nem is tudom hányszor hívtalak!

-          Bocs, de pont kajáltam – válaszoltam neki hasonló hangnemben.

-          Ne haragudj baby. Nem akartalak megbántani – mentegetőzött nyugodtabb hangnemben.

-          Semmi baj, inkább mondd mi olyan sürgős? Jól vagy? Történt valami? – bombáztam a kérdéseimmel.

-          Semmi bajom, de tényleg történt valami. Klaus elhagyta Alaric testét – mondta színtelen hanggal.

-          Viccelsz? Miért tenne ilyet? – kérdeztem gyanakodva

-          Hogy Ric átadjon egy üzenetet – válaszolt kelletlenül.

-          Mit? – faggattam.

-          Azt, hogy a szertartás ma este lesz. 

Percekig döbbent voltam, de a vonal másik végéről sem lehetett mást hallani, csak Damon egyenletes légzését. Számítottam rá hogy ez be fog következni a közeljövőben, de így szembesülni vele, teljesen más. Éreztem, hogy a gyomrom bukfencet vesz, és hogy a pulzusom emelkedni, de kényszerítettem rá magam hogy megnyugodjak.

-          Félóra és ott vagyok – mondtam végül.

-          Várni foglak – még a vonalon keresztül is éreztem, hogy mosolyog

-          Damon? – szóltam közbe mielőtt letenné.

-          Igen?  - kérdezett vissza

-          Szeretlek!

-          Én is téged, Ria!

***

Tíz perc múlva már az autómban ültem és egy éles kanyarral a házamhoz vezető útra kanyarodtam. Egy gyors fékezés és már ki is pattantam a kocsiból. Besiettem a lakásomba és ledobáltam magamról a korházi egyenruhámat, hogy lecserélhessem valami kényelmesebbre, ami nem fog megakadályozni a mozgásba

Egy kis szatyrot kerestem elő az egyik szekrény sarkából, amiben az egy fekete nadrág és egy divatos háromnegyed ujjú póló volt. A fogasról leakasztottam egy fekete szövetkabátot, ami az este még jól fog jönni a hideg ellen és egy polcról pedig lekaptam az egyetlen lapos talpú, nem mellesleg fekete bőrcsizmát. A hajamat gyorsan felkötöttem egy szoros copfba, majd levágtattam a lépcsőn, ki a házból, át a Salvatore panzióba.

Nem vesződtem a kopogással, azonnal benyitottam az ajtón majd a nappaliba siettem ahol Damon rögtön magához húzott és megcsókolt. Csak utána figyeltem a többiekre. Történetesen Elena, Stefan, Jenna és Elijah négyesére.

-          Rendben, hogy törik meg az átok? – vágtam a közepébe a dolgoknak.

-          Nos – kezdett bele Elijah - maga a rituálé viszonylag egyszerű. A hozzávalókat, hogy úgy mondjam, már tudjátok.

-          A holdkő – szúrt közbe Stefan. Elijah bólintott majd folytatta.

-          Egy boszorkány össze fogja gyűjteni a telihold erejét, hogy feloldja a varázslatot, amit megköt a holdkő. Azután, hogy Klaus egyszerre lesz vérfarkas és vámpír, mindkét felének áldozni fog.

-          És mikor jövök én a képbe? – kérdezett rá Elena a számára legfontosabb kérdésre

-           A rituálé végső szakaszában. Klausnak innia kell a hasonmás véréből...amíg meg nem halsz. És akkor jössz te – néhány pillanatig elhalhatott, majd a zsebéből előhúzott egy üvegcsét. - Ezt az elixírt Katerinának szereztem ötszáz éve. Rendelkezik az újraélesztés misztikustulajdonságával.

-          -  Szóval halott leszek? – tudakolta Elena. Csodáltam a hidegvérét, én nem voltam ilyen nyugodt a saját szertartásomnál, pedig akkor tudtam, hogy ujjá fogok születni, és nem halok meg végleg.

-          - És utána mégsem – válaszoltam meg én a kérdést.

-          Ez a terved? – robbant ki Damon-ből a tiltakozás. -  Egy szavatossági idő nélküli mágikus boszorkány főzet? Ha vissza akarsz térni, miért nem használod John gyűrűjét?

-          Azok a gyűrűk csak embereken működnek. A hasonmás előfordulása természetfeletti. Esélyes, hogy a gyűrű nem működne – mondtam neki, majd hogy megnyugtassam átkaroltam a derekát.

-          Nagyobb eséllyel, mint az varázsital. Mi van, ha nem működik, Elena? – folytatta dühösen, nem törődve vele hogy mit teszek.

-          Gondolom, akkor halott maradok – válaszolt Elena komolyan, de nem kevés félelemmel a hangjában.

Amaria ruhája: 

Új blog

Sziasztok!
Először is elnézést, tudom hogy a friss fejezetet tegnapra ígértem, de nem volt időm írni. Vasárnap akartam neki állni, de egész nap nem voltam otthon. Az egyik ismerősömtől kaptam munkát, mint táborvezető. Vasárnap értekezlet volt, ma pedig az első napom. Mit ne mondjak elég fárasztó és felelősségteljes munka 8 órán keresztül a 7 éves kölykökre vigyázni... És ha mindez még nem lenne elég, a munkakörömbe beletartozik a takarítás és az angolról magyarra fordítás is, hiszen a tábor lényege az angol tanulás, így van néhány külföldi vendégünk. Szóval vasárnapra megpróbálok összehozni valamit.

Mit már említettem neki akarok kezdeni egy új fanfiction-nek, ami most Harry Potter témában lenne. A főszereplőm természetesen saját, Rodolphus és Bellatrix Lestrange lánya, aki a Roxfortba jár, és akinek a mostohaszülei muglik. Bár sejti hogy nem véletlenül kerül a mardekárba, még neki is meglepetést okoz, amikor rájön, kik is a szülei. Ezek után nem csak a nagybetüs élete, de még halálfaló lét is vár rá...
Nem is mondok többet, jó olvasást, annak akit érdekel.

http://desdemonalestrange.blogspot.com/

18. Magyarázat

Halk, kéjes nyögést hallattam amint megéreztem a nyelvét a nyakam hajlatában. Tétován a hajába túrtam, így húzva öt közelebb magamhoz. Halkan, kuncogva hagytam, hogy az oldalamat és a hasamat simogassa, pont ott ahol csiklandós vagyok.

-          Nem tudok betelni veled – búgta érzékien a fülembe.

-          Az nem is baj, mert időnk, mint a tenger – válaszoltam hasonló hanghordozással.

Belekapaszkodtam a vállába, és egy kis erő segítségével, választottam a testhelyzetünkön. Lovagló ülésben helyezkedtem el a mellkasán, majd gyötrő lassúsággal csókoltam végig az arca minden pontját, mire végül az ajkára tértem rá. Szenvedélyesen csókoltuk egymást, és már épp lendültünk volna bele, hogy újra felfedezzük a másik minden porcikáját, amikor a bejárati ajtó nyikordulását, és nem sokkal később Elena és Stefan hangját hallottuk.

Egy keserű sóhaj kíséretében legördültem róla, majd a takarót magam köré csavarva a fürdőszobába siettem.  Meleg vizet eresztettem majd a zuhanyrózsa alá álltam. Egy pillanatra meglepődtem, hogy a levendula illatú tusfürdőm nincs a helyén, de amint megéreztem Damon tusfürdős kezét a hátamon, csak a kíváncsiság, és kellemes bizsergés uralta az elmém…

***

Egy órával később, nedves hajjal ugyan, de felöltözve, végre elhagytuk Damon szobáját. Az elmúlt egy napban, ki sem tettük onnan a lábunkat, sőt. Talán az lenne a legjobb megfogalmazás, ha azt mondanám, hogy az ágyból sem tettük ki a lábunkat.

Tudtam, hogy vár rám egy beszélgetés Stefannal, ami bár fele annyira sem fontos, mint a Caroline-nal való értekezésem, amit ma délutánra terveztem.

-          Szóval titeket is látni? – érdeklődött Elena egy roppant elégedett mosoly kíséretében.

-          Csak mert Ria-t frusztrálja, hogy egy házban legyünk miközben szeretke…Aú. – kezdett bele Damon fellengzős hangsúllyal magyarázkodni, mire én egy kedves mozdulattal a bordái közé könyököltem.

-          Inkább maradj csöndben, Drága! – mosolyogtam rá édesen.

-          Oké, akkor váltsunk témát – mentett meg Stefan. – Valamiről beszélnünk kéne.

-          Klaus? – tippeltem meg, mire csak egy komor bólintás volt a válasz.

***

Idegesen morzsolgattam az ujjaim között a kabátom szegélyét, majd feladva hogy megnyugodjak, megnyomtam a csengőt. Alig néhány másodperc múlva Caroline nyitott ajtót.

-          Gyere be – szólt néhány perc habozás után. Beléptem egy nyitott ajtón, majd gyorsan kigomboltam a barna ballonkabátomat és a nappaliban lévő egyik kanapéra dobtam a kis virágmintás táskám mellé. Reméltem, hogy a barna nadrágomban, a divatos ingemben és boka csizmámban eléggé modernek nézek ki, de nem lehettem teljesen biztos.

-          Nézd, tudom, hogy most eléggé sokkolt vagy, de hidd, el mindenre van magyarázatom és nem úgy vannak a dolgok, ahogyan te gondolod – ültem le és kezdtem bele a magyarázkodásba

-          Hallgatlak - nézett rám hidegen, és egy kicsit talán dühösen, majd leült mellém és rögtön számon kérővé vált a tekintete.

-          Amikor néhány hónapja meteorhullás volt itt Mystic Falls-ban, még semmit sem tudtam a vámpírokról. Aznap a kezembe akadt egy napló Maria Forbes-é. Akkor még nem tudtam, hogy ő én vagyok. a napló tele volt mindenféle utalással és természetfelettivel ezért haza jöttem, miattad és a napló miatt is. Aztán megvettem a házam, amit még a Forbes család kezdett el építeni és ott rá találtam egy titkos szobára aztán minden emlékem visszajött, amikor az ujjamra húztam egy boszorkány gyűrűt. De már akkor is sejtettem, hogy semmi sem lesz egyszerű ezért titkolóztam és vártam, hogy eljöjjön a megfelelő alkalom, de az valahogy sosem érkezett el, így lépnem kellet, még ha nem is a legokosabb módon. A múltban, mint tudod Damon és én jegyesek voltunk, és miután ő Katherine után futott én Elijah társaságát élveztem, tőle tudok mindent a természetfeletti világról.  És ő volt az, aki mesélt a szertartásról, ami álltál visszatérhettem. De hidd el hogy a gyerekkorunk igaz volt. Én egyszerre vagyok Maria és Amaria, de legfőképpen a nővéred. Azzal hogy megtudtál rólam dolgokat, semmi sem változik. Én elfogadom, hogy vámpír vagy, ezért kérlek, de te is fogadd el azt, hogy én ki vagy mi vagyok. Annyira örülnék, ha mindezt elfogadnád és megértenéd, mert hidd, el én nagyon szeretlek és mindent meg akarok tenni annak érdekében, hogy, megvédjelek téged. Véget vetünk ennek a rémálomnak és együtt leszünk. Örökké. Remélem, tudod, hogy nagyon szeretlek Carr… - csak úgy ömlöttek belőlem a szavak és nem voltam benne biztos, hogy a mondandóm összeszedett volt-e. Csak annyit tudtam, hogy a lehető legegyszerűbben és a leggyorsabban meg kell neki magyaráznom mindent, mert nem tudnám elviselni azt ha megint el, kéne hagynom. a múltban mindig vágytam egy testvérre de az nem jött össze, most pedig hogy van egy aki felnéz rám és aki szeret, nem dobhatom el magamtól…

-          Soha! Érted? Soha többet ne merészelj ilyen komoly dolgokat elhallgatni előlem, mert akkor azt nem bocsátom meg neked – néz rám dühösen majd elmosolyodott és szorosan magához ölelt.  – És én is szeretlek.

-          Remek, most hogy ezt megtárgyaltuk, elmesélnéd mi volt közted és Damon között?

A  Ama ruhája:

17. Me and Mr.Salvatore and Mr.Salvatore

Furcsa, mindig úgy képzelem el, hogy ha elmondom az igazságot, akkor az Damonnak szól. Azt hittem, hogy akkor majd megbeszélünk mindent haragszik rám egy ideig, aztán majd mindent újra kezdünk. De most hogy itt vagyok, ez egy baromi nagy hülyeségnek hangzik.  Túl sok romantikus regényt olvastam. Az élet nem ilyen…

Mert a valóságban Damon és Stefan leforrázva állt. Úgy néztek rám, mint egy idegenre, és én tudtam, nem sok esély van rá, hogy megbocsássanak. Hiába próbáltam nem sikerült bűnbánatot tanúsítanom, sőt. Azt hiszem elődöt belőlem a VÁMPÍR, így nagybetűvel. Eddig sikerült elnyomnom, de úgy látszik csak halogattam azt, amikor felszínre jön a szörnyeteg énem.

-          Nos, valakinek helyre kell hoznia azt, amit ti elcsesztetek! És mivel ti képtelenek vagytok vigyázni a hasonmásra, visszajöttem – mondtam végül, hogy megtörjem a csendet, és bár a fiúkhoz beszéltem, végig Elena-t figyeltem.

-          Mi az, hogy visszajöttél? – csattant fel Damon.

-          De hát láttam a temetésed, és te tényleg halott voltál – szállt velem vitába Stefan is.

-          A testem tényleg halott volt, Katherine gondoskodott róla hogy a lehető legfájdalmasabb halált halljam – mosolyogtam gúnyosan az említettre.  – Tényleg Kath, miért nem meséled el nekik a teljes igazságot? Hogy miért hagytad őket el miután vámpírok lettek?

Mindenki várakozásteljesen nézett rá, de ő csak összepréselt ajkakkal, villámló szemekkel nézett rám. Pillanatok alatt rajzolódtak ki az erek az arcán, és én tudtam, hogy mindjárt nekem ugrik. Követtem a példáját, az én arcom is elcsúfult, minden porcikámban éreztem az erőt, és amikor valóban nekem ugrott, lazán a falnak dobtam. Ő szinte azonnal felpattant és újra nekem esett, de már sokkal, nagyobb erővel. Nem tudom mennyi ideig marakodhattunk, talán percekig is, eltarthatott mire szétváltunk, de az tudom, hogy mindketten elég lestrapáltak lettünk. Téptük egymás haját, ott haraptuk meg a másikat ahol tudtuk, és mindeközben bebarangoltuk az egész lakást. A „verekedésünknek” azonban akkor lett vége, amikor a falról lekaptam az egyik díszkardot és feltűztem Katherine-t a falra.

-          Hülye ribanc – vicsorogtam az arcába.

-          Ezt még nagyon megkeserülöd – vágott vissza, de a hangja nem volt több mint egy erőtlen nyögés.

-          Oké, akkor talán elmondhatnád te az egész sztorit, kiegészítve azzal, hogy, hogyan sikerült legyűrnöd egy 500 éves vámpírt – utasított Stefan, majd a kezembe nyomott egy tasak vért. Bólintottam egyet majd, egy nagy korty után leültem az egyik karosszékbe.

-          Gondolom Elijah elmesélte a saját életét, ami egybefonódik Katherine és Niklaus múltjával? – ők csak bólintottak válaszul, mire én néhány perces csönd után, színtelen hangon kezdtem el a saját „múltam” részletezését - Amikor hazajöttem nagyon el voltatok foglalva Kath-el és nem nagyon kertetek belőlem, sőt, Damon nagyon élvezte, hogy megalázhat, éppen emiatt egy este nagyon ki voltam borulva, –láttam, ahogy Damon arcán átsuhan a megbánás. Talán tévedtem volna? – és beszaladtam az erdőbe. Ott találkoztam Elijah-val. Olyan szórakoztató társaság volt, azt hittem, hogy ő valami felfedező, hiszen annyi mindent tudott a világról. Mesélt az évszázadokkal ezelőtti háborúkról, kalandokról és felfedezésekről. De ami a legfontosabb, semmit sem említett a magánéletemről. Minden este az erdőben találkoztunk, de egy nap még mielőtt oda értem volna a tisztásra, megtámadott egy másik vámpír, Elijah megmentett és nem tudta többé letagadni mi is ő. És én, ahelyett hogy megijedtem volna, érdekesnek találtam a dolgot. Aztán tudomást szereztem arról, hogy George Lockwood egy vérfarkas, és a városban történő állat támadások is értelmet nyertek a számomra. Ezek után próbáltalak titeket minden erőmmel meggyőzni, hogy ki is valójában Katherine, hogy ő csak egy ócska ribanc. Hát nem jött össze. Majd, nem sokkal később a Tanács rájött a titkára. Azon az estén, amikor ti meghaltatok, mi is beszálltunk az üldözésbe, és amint a mi kis drágánk meglátta Elijah-t, menekülni kezdett, attól tartva, hogy Klaus is a közelben van. De mint tudjuk, Pierce kisasszony egy ravasz szuka, így tudtuk, hogy ennek még koránt sincs vége, nem sokkal később Jonathan Gilbert megosztotta velem a dolgok alakulást, hogy Stefan a Tanács tagokat eszegeti, de Damon-ról egy szót sem szólt. Mindenesetre a te érdekedben Steff, lépnem kellet. Felkerestem Elijah egy régi ismerősét, hogy segítsen neked, de soha, semmilyen körülmények között ne áruljon el engem.

-           Lexi – vágott a szavamba Stefan, és olyan elképedt arcot vágott, hogy kedvem lett volna hangosan kinevetni. Bamba arccal töltött magának egy pohár whisky-t amit egy hajtásra lehúzott, utána pedig intett hogy folytassam.

-          Lexi után pár nappal egy idegen vámpír is érkezett, Dorian. Azért jött, hogy megöljön, ekkor döntöttük el Elijahval, hogy Emily-hez fordulunk segítségért. A családom megmaradt tagjai építkezni kezdtek, így mi egy kis igézés segítségével létrehoztunk egy titkos szobát, ami a könyvtárszobából nyílik, ha érdekel, majd megmutatom. Oda halmoztunk fel mindent, amire később, vagyis most, szükségem lesz. Ruhákat, könyveket, grimoirok-at, néhány szentimentális értéket, és dolgokat, amik tőletek vannak. A ház befejezése előtt minden rokonom meghalt ugyan, hála Dorian-nek, de a szoba épségben maradt, senki sem talált rá. Miután ezzel megvoltunk véghezvittünk egy szertartást.

-          Ittál mind a négy lény véréből. Egy kortyot emberből egy kortyot boszorkányból, egy kortyot vérfarkasból és egyet vámpírból – döbbent rá az igazságra Bonnie.  – Ettől van akkora erőd, egy ős véréből ittál.

-          Pontosan, és nem csak egy kortyot, hanem hetet, ami a legerősebb mágikus szám. Az ember Jonathan Gilbert, a boszorkány természetesen Emily, a vérfarkas George Lockwood, a vámpír pedig Elijah. Emily varázslatának lényege, hogy újjá szülessek, de mivel többet ittam vámpírból, így én is az lettem. Alig pár nappal a szertartás után Dorian megtalált és nagyon lassan és fájdalmasan véget vetett az életemnek… 150 évet kellet rá várnom, hogy visszatérhessek. Ez az üstökös elhaladtakkor volt, és ha jól tudom ti is alig hamarabb jöttetek vissza városba, fiúk. Sajnos akkor még nem tért vissza minden emlékem, csak egy naplót találtam, a saját naplómat. A sok furcsaság ami benne volt arra késztetet, hogy ide jöjjek, majd a házam megvétele után megtaláltam a titkos szobát és a gyűrűt ami Emily erejét hordozza, ekkor döbbentem rá ki is vagyok és ekkor találkoztam újra Elijah-val. A továbbiakat pedig szerintem tudjátok.

Miután befejeztem, sokáig csend volt, egyedül Katherine zihálását lehetet hallani, de azt Elijah hamar megelégelte így kihúzta a ribanc gyomrából a kardot. Míg a többiek a hallottakat emésztették én mereven Stefan-t és Damon-t vizslattam. Az utóbbi tért magához elsőnek, és nem tétovázva öntötte ráma haragját.

-          Az istenit neki Maria! El kellet volna mondanod, az első, amit tenned kellet volna, hogy idejössz és elmondasz mindent, nem pedig egy ilyen idióta játékot játszanod –kiabált rám.

-          Ugyan miért? Hogy megint megalázhass és elhajts a francba, mint ahogy legutóbb tetted? – próbáltam higgadtan kezelni a dolgot, de éreztem, hogy lassan én is kijövök a béketűrésemből.

-          Az más volt! – torkolt le rögtön.

-          Igazad van, akkor egy szutykos szajháért dobtál ki! – visítottam fel, és egy pillanat alatt talpon voltam.

Mintha a többiek ott sem lettek volna, egymás fejéhez vágtuk az összes sérelmünket. Ugyan alig egy méterre altunk a másiktól, és tökéletes volt a hallásunk, mi mégis kiabáltunk. Mindketten dühödten meredtünk a másik szemébe, és bár ez olyan volt, mint régen mikor együtt voltunk, ez valahogy semelyikünket nem hatotta meg.

-          Mit vártál? Amikor elmentem én… - kezdett neki cinikus hangon, de én nem hagytam szóhoz jutni.

-          Akkor még szerettél! Stefanból kinézem, hogy egy ilyen manipulatív kurva elcsavarja fejét, hiszen mindig olyan kis naiv volt, de te hogy tudtál neki bedőlni? Azt ne mondd, hogy megbabonázott, mert nem hiszem el.

-          Nem mondom, nekem tényleg jelentett valamit Katherine – válaszolta egy kicsit higgadtabban, engem teljesen meglepve.

-          És én, én mi voltam neked? –kérdeztem most már leplezetlen fájdalommal a hangomban. de hiába vártam, nem válaszolt, csak nézett rám azokkal a gyönyörű szemeivel, és én onnan próbáltam kiolvasni valamit, de nem ment.  – Dühös vagy rám, pedig nem érdemlem meg. Én csak azt akartam, hogy minden rendbe jöjjön, hogy minden olyan legyen, mint régen.

-          De már semmi sem lesz olyan, halottak vagyunk, szörnyetegek, fogd fel végre – dühöngött.

-          Képzeld felfogtam, amikor kicsináltam egy kiscsajt az egyik sikátorban! – csattantam fel újra. – De akkor sem értem miért vagy úgy kiakadva.

-          Nem érted? Nem érted? – ismételgette majd megragadva a karomat magához ragadott és az arcomba mászva sziszegte el, mi is az ő baja. – Azért vagyok úgy kiakadva, mert hihetetlenül ostoba vagy. Nem hiszem el, hogy miattam képes lettél te is egy szörnyeteg lenni, nem hiszem el, hogy miattunk adtad fel az életedet. Az hittem ennél okosabb vagy és egész végig, amikor megbántottalak és megaláztalak, abban reménykedtem, hogy elfelejtesz és keresel magadnak valaki mást, aki megérdemel téged.

-          Damon… - kezdtem bele ellágyult hangon, de ő nem hagyta, hogy végigmondja, amit akarok.

-          Nincs igazad, nem vagyok és nem is voltam vak. Végig tudtam, hogy Katherine nem valami jó kis lány, már azelőtt tudtam, hogy rájöttem volna, hogy egyszerre van az öcsémmel és velem, és csak azért voltam vele, azért hagytam magam behálózni, mert amikor visszajöttem és megláttalak, tudtam, hogy mi nem illünk össze. Én háborúban voltam és embert öltem, te pedig egy törékeny fiatal nő voltál, aki a legjobbat érdemelte, nem pedig engem. Valahogy el kellet téged felejtenem, csak ez túlságosan is jól sikerült. Azt akartam, hogy George karjaiba fuss, mert ő mindent megadott volna neked, és mert ő sosem mocskolta be a kezét, más férfiak vérével.

Nagy szemekkel bámultam Damon arcába, és nem tudtam elhinni, hogy ez a férfi, ez a csodálatos férfi, tényleg szeretett engem, és hogy mindet, amit tett, az én érdekemben történt. Hitetlenkedve kutattam az arcán valamiféle jel után hogy mindez hazugság, csak őszinteséget láttam a jeges tekintetben. Szinte elképzelhetetlen volt számomra hogy minden, amit eddig hittem hazugság volt, és hogy minden, amit reméltem igaz. Öntudatlanul kapaszkodtam a nyakába és öleltem szorosan magamhoz.

-          Damon, te annyira hülye vagy. Azt hittem tudod, hogy bármit is teszel, én szeretlek. Hogy lehettél ennyire bizalmatlan velem szemben? – suttogtam a fülébe, annak ellenére, hogy tudtam, ez vámpír fülnek még mindig hangos.

Damon kissé bizonytalanul nézett rám, de töretlen mosolyom láttán, az arca nyugodt kifejezést öltött fel. Eltűnt minden düh, cinizmus és gúny, csak a régi Damon maradt. És én eddig bírtam magammal, hevesen a szájára tapasztottam a sajátomat és szenvedélyesen megcsókoltam, amit ő ugyanekkora hévvel viszonzott. 

Ekkor tudatosult bennem az érzés, hogy hazatértem…

16. This is me.

 Igazából megígértem az extra hosszú fejezetet de előjött a gonosz énem ami azt mondta hogy nem érdemlitek meg, mert nem írtok kritikát, ezért a következő fejezet tartogatja majd azt amit már olyan régóta vártok. :)

Azt akartam, hogy Damon reagáljon arra, hogy megcsókoltam, de azon kívül, hogy viszonozta, nem tett semmit.  Egyszerűen beültünk a kocsiba, és én szótlanul vártam, hogy mondjon vagy tegyen valamit. Pedig nem úgy néz ki, mint aki meg akar szólni. Annyira kétségbeesettnek érzem magam, nem tudom mit fog mondani, ha egyáltalán megszólal még a mai nap folyamán. Kínosnak éreztem a csöndet, mondani akartam valamit, de nem tudtam, hogy mit. A torkomban egy gombócot éreztem, és féltem remegne a hangom, ha megszólalnék, így inkább a csöndet választotta,

-          Néhány nap múlva, alapítói bál lesz – szólalt meg végre, én pedig majdnem elnevettem magam kínomban.

-          Ez egy Damon féle, burkolt meghívás volt? – kérdeztem meg végül gúnyos hangon, megtoldva egy fél mosollyal.

-          Igazából azt gondoltam, hogy ez után a mondat után elkezdesz áradozni róla, és én majd leszűröm, hogy van e kísérőd, és ha úgy ítélem, meg hogy nincs, akkor, de csak is akkor hívlak el. De úgy látszik, elszámoltam magam szóval kénytelen leszek nyíltan megkérdezni. Volna kedved velem jönni, mint partnerem?

-          Szívesen – bólintottam rá.

Megint csönd lett a kocsiban, de szerencsére, alig néhány perc múlva megérkeztünk egy hangulatos olasz étteremhez. Damon leparkolt, és udvariasan kinyitotta nekem az ajtót, és belém karolva sétáltunk be. Egy pincér azonnal az asztalhoz vezetett minket, a kezünkbe adott egy-egy étlapot, és magunkra hagyott.  Hamar megtaláltam mi az, amit szeretnék, és ahogy elnéztem Damon is. Az asztal sarkára fektettük az étlapokat, majd egymásra néztük.  Olyannyira elfeledkeztem magamról, hogy már csak azt vettem észre, hogy teljesen körbevesz a szeméből áradó kékség. Elmosolyodtam, ez olyannyira a régi időkre emlékeztetett. Azokra a pillanatokra, amikor mindketten meglógtunk a kötelezettségeink elől és csak beszélgettünk, vagy sétáltunk, élvezve a másik által nyújtott nyugodt, boldog és szerelmes pillanatokat. Szeretném visszahozni azt az időt, mert mi nem csak egy pár voltunk, hanem a másik bizalmasa is. A mi kapcsolatunk olyan harmonikus volt, szinte alig veszekedtünk, mert úgy ismertük a másikat, mint a saját tenyerünket. És bár utálom megszakítani ezt az idillikus pillanatot, muszáj beszélnünk, arról hogy ő mit érez, mert azt hiszem én ezt már elég nyíltan kifejeztem a bejárati ajtómban.

-          Damon – kezdtem bele, de nem tudtam végigmondani, amit akarok, mert megjelent egy fiatal pincérlány, és a szavamba vágott.

-          Mit hozhatok? – fordult felém egy hatalmas mosollyal, ami hamar leolvadt az arcáról, amikor szembe találta magát a gyilkos pillantásommal. Kezdetnek talán egy 1860-as évjáratú Rocca Delle Macíe - Chianti Classico is megteszi – válaszolt Damon helyettem.

-          Édes, félédes, száraz? – érdeklődött a pincérlány, akinek pillanatok alatt visszatért a mosolya.

-          Édes – válaszoltam Damon kérdő pillantására. Ő elmosolyodott és bólintott a pincérlány felé. Régen, amikor még emberek voltunk, ez volt a kedvencem, ő nem igazán kedvelte azt a fajtát, pláne nem édesen, most mégis ezt rendelt, anélkül hogy tudná, én vagyok az Maria.

-          Értem, előételnek rendelnek valamit? – nemet intettem a fejemmel, így máris folytatta. – Akkor milyen főételt hozhatok?

-          Nekem egy Busecca alla casalinga lesz – rendelt Damon, tökéletes olasz kiejtéssel.

-          Én pedig egy Risotto al Basilico –t kérnék – toldottam meg a rendelésem egy, az előzőnél sokkal barátságosabb pillantással.

-          A bort azonnal hozom, de az ételre még várni kell egy kicsit – mosolygott még egyszer ránk a lány aztán (végre) lelépett.

-           

***

Csalódott voltam, de még mennyire. Az este remekül sikerült, rengeteget meséltünk a gyerekkorunkról, vicces emlékeinkről, de kettőnkről egy szó sem esett. Hiába vártam, hogy Damon felhózza a csók dolgot, nem tette. Én megadtam neki a kezdőlökést, de ő nem élt vele, így bármilyen fájdalmas is, be kell ismernem, nem sikerült őt visszahódítanom. Lehet, hogy az ő szíve már másé, lehet, hogy már nem is akar szeretni senkit. Az élet kemény leckét adott neki, és bár ő próbált vissza vágni, alul maradt a küzdelemben. Ahogy én is.

Már nem vártam ara hogy bármit is mondjon, csak annyit akartam, hogy érjünk már haza, hadd bújjak be az ágyamba, és hadd sírjam át az éjszakát.

Negyed óra múlva leparkoltunk a Salvatore ház előtt. Damon most is kinyitotta nekem az ajtót, de még kiszállni is segített. Szó nélkül kísért a bejárat ajtómig, majd ott meg állt.

-          Köszönöm az estét, nagyon jól éreztem magam – mosolyogtam rá, majd adtam egy puszit az arcának jobb felére, és besétáltam a lakásban.

Még a lépcső közepén sem jártam, amikor kitört belőlem a hangos zokogás. A szobámba érve pedig őrült módjára kezdtem letépni magamról a ruháimat, botladozva besiettem a fürdőszobába, majd a zuhany alá álltam. Hosszú-hosszú ideig folyattam magamra a forró vizet, miközben a zuhanytárcában kuporogtam.

Sirattam magamat. az összetört szívemet, az elvesztett álmaimat, az emlékeimet, és mindent, amit magam mögött hagytam. Úgy éreztem nincs miért élnem, hogy már semmi sem fontos. Már ott tartottam, hogy megfogadtam magamban, én bizony holnap reggel kisétálok a napra mindennemű lapis lazuli ékszer nélkül és leégek, amikor felvillant előttem Elijah arca.

Szinte láttam magam előtt azt a helytelenítő fintort, amit akkor szokott vágni, ha nem ért velem egyet. Ez a pillanatnyi képzelgés elég volt ahhoz, hogy szédelegve felálljak, é rendesen megmosakodjak. Lassú mozdulatokkal szappanoztam be magam, és ugyanilyen lagymatag stílusban mostam meg a hajam is.  Mire kiléptem a fürdőszobából, a sírásra csak a hüppögésem emlékeztetett.

Úgy ahogy voltam, csurom vizesen átsétáltam a gardróbomban, és csak ott törölköztem meg.  Életemben először, unottan kutatgattam a ruháim között, aztán kiszúrtam egy fekete mini ruhát. Kihúztam a ruhakupac alól, kerítettem hozzá egy magas sarkú csizmát, és gyors magamra kaptam. A tükörbe nézve meg kellet állapítanom, úgy nézek ki, mint egy luxuskurva. Nem sokkal később ár beszárított és kivasalt hajjal ültem a fésülködő asztalom előtt. Próbáltam sminkel eltűntetni a sírás nyomait, de végül annyi festéket kentem az arcomra, hogy az már ijesztően eltért az én stílusomtól. A kis szelencémből előkaptam egy lapis lazuli karkötőt és egy hozzá passzoló gyémánt nyakéket. Egy kék kistáskába beledobtam egy karót a mobilom, egy kis verbénát és némi pénzt, és máris indulásra kész voltam.

Az órára pillantva, meglepődve láttam, hogy már éjfél is elmúlt, de nem törődtem vele. Átsétáltam a Salvatore panzióhoz és kopogás nélkül benyitottam. Az ajtóból remek rálátásom volt a nappalira ahol nem csak Katherine, Damon, Stefan, Elena és Elijah volt hanem Alaric, Jeremi, Caroline, Tyler, Bonni is.

-          Értsétek már meg, ez az egyetlen esélyünk. Új alkut kötöttem Elijah-val, fogadjátok el! –kiáltott fel Elena bosszúsan. A többiek dühösen meredtek rá, engem pedig továbbra sem vett észre senki. Így hát hangosan becsaptam magam mögött az ajtót. Erre már persze mindenki rám kapta a tekintetét és zavarodottan néztek rám.

Mielőtt bárki reagálhatott volna, vámpír sebességgel futottam végig a kis folyosón, és nagy lendülettel ugrottam rá Elijahra. A csípője körül összefontam a lábam, és erősen a nyakába kapaszkodtam. Ő, hogy megtartson, a fenekem alá nyúlt, és nem törődve a többiek döbbenetével a nyakamba csókolt.

-          Hiányoztál! Az örökkévalóság túl hosszú nélküled – búgtam csábító hangon, és az arcomat az ő arához dörgöltem.

A szobában döbbent csend uralkodott, és mindenki úgy nézett ránk, mintha szellemet láttak volna. Hosszú percekig csönd volt, csak két halk koppanás hallatszott, amikor Elijah letett, és a csizmám sarkai a padlóhoz értek.

-          Amaria? – törte meg a csendet Caroline.

-          Igazából Maria Hope a nevem – mosolyogtam rá, mire Damon és Stefan egyszerre hördült fel. Katherine-ből pedig egy gonosz kis kacaj szakadt ki.