8. Titkok

Kedves Maria!

Én már az előtt láttam a terved, mielőtt még benned egyáltalán felvetődőt. Nem értek vele egyet, a bosszú sosem jó tanácsadó, de érted megteszem. Bízom bene hogy amikor oda kerülsz, helyesen döntesz és nem a haragtól elvakultan. A gyűrűt akkor és csakis akkor húzd fel, ha már nem látsz más lehetőséget! Amint az ujjadra kerül az ékszer, visszatér a tudásod, de az emlékek csak háttérzajok, és lassanként fognak élesedni, hírtelen felvillanni az eseménydús pillanatok. Viszont ahhoz hogy a gyűrű ne vegye át a hatalmat feletted, harcolnod kell.  Katherine vérét használtuk fel hozzá, egy vámpír vérét, így a gyűrű téged is vámpírrá tesz. Ha ezt nem tudod majd elfogadni, a gyűrűben lévő hatalom nem ad neked lehetőséget az életre. Kérlek, gondold át, a gyűr téged is szörnyeteggé tesz, teljesen vámpírrá, az éjszaka gyermekévé.  Ad neked vámpírképességet, és általam boszorkányerőt, de vajon megéri mindez…?

Szeretlek, ezt sose feledd. Emily Bennett

xXxXx

Épp a fürdőszobából jöttem ki, frissen mosott hajjal, minden porcikámat be testápolózva, amikor meghallottam a csengőt. Fújtattam egy nagyot és felkaptam a legközelebbi köntösömet a fehérneműim fölé. A lépcsőn sietve rohantam lefele, bár a gyorsaság ez esetben elég lassúra sikeredett. Megnézném azért ki, hogy futna, amikor 12 órája talpon van. Tegnap éjszakás voltam a kórházba, és mivel semmi kaja nem volt a hűtőbe el kellet mennem, bevásárolni, aztán eddig nem akartam büdösen és koszosan lefeküdni szóval…

Szinte feltéptem az ajtót, hogy megnézzem, ki zargat, de az ajtóban csak egy megszeppent Elenát láttam, aki egy hatalmas dobozt egyensúlyozott a kezében.

-          Szia. – köszöntem és egy barátságos mosolyt erőltettem magamra.

-          Umm, azt hiszem rosszkor zavarok. – motyogta.

-          Nem, semmi baj. Csak éjszakás voltam a korházban, volt egy műtétem, és nagyon fáradt vagyok. De gyere csak be nyugodtan. – mentegetőztem.

-          Nem-nem. – tiltakozott rögtön. – Csak ezt a dobozt hoztam. Liz megkérte Coroline-t hogy hozza neked el, de közbe jött egy randi Matt-el szóval megkért rá hogy hozzam el én. És mivel Stefannal szomszédok vagytok, szívesen tettem. Úgyhogy csak azt akarom odaadni.

-          Köszönöm Elena, nagyon rendes vagy, de gyere be nyugodtan. - majd kitárva az ajtót beljebb tessékeltem. Az ajtó becsukása után elvettem tőle a dobozt, aminek szép ki súlya volt és letettem a konyha pultra.

-          Nem tudod, mi van benne? – kérdeztem, majd a hűtőből elővettem egy üveg narancs dzsúszt, a szekrényből pedig két üvegpoharat.

-          Valami gyógynövény, vasfű. – mondta, láthatólag nagyon zavarban. Megértem miért.

-          Tudod mire jó? – kérdeztem mire idegesen megrázta a fejét - Az iridoid-glikozidoknak köszönhetően a növény gyulladáscsökkentő és enyhe fájdalomcsillapító, gátolja a pajzsmirigy fokozott működését, serkenti a máj és az idegrendszer működését, enyhíti a menstruációs zavarokat, valamint serkentően hat egyes anyagcsere-folyamatokra és a tejelválasztásra. A növényből készült tea alkalmas a depresszió kezelésére, javítja az étvágyat. A teája alkalmas még az ideges fejfájás, az álmatlanság, a sárgaság, a húgyúti és az emésztőszervi panaszok kezelésére.

-          Hű. Most már értem, hogy a város egynéhány lakója miért reklámozza ennyire. – nevetgélt zavartan.

-          Főleg az anyám nem igaz?

Elena hevesen bólogatott és láttam rajta a megkönnyebbülést. Annyira hasonlította Katherine-re, de amikor nevetett, látszott, hogy ők két külön személy, és egyáltalán nem hasonlítanak. Katherine-ből hiányzott az ártatlanság és az a báj, ami Elenában megvan.

-          Szép nyaklánc. – szólaltam meg. A kezembe vettem az aprócska megállt és akkor megcsapott az erős vasfű szag.

-          Köszönöm, Stefantól kaptam.

Rögtön eszembe jutott, hogy mi az, amit leginkább akarok. Mindent tudni. Ha ez a nyaklánc van, a nyakába nyilván nem iszik vasfűt, ami azt jelenti, hogyha levenném…

Miután felhúztam a gyűrűm és nagyon- nagyon-nagyon-nagyon-nagyon homályosan visszatértek az emlékeim megtaláltam Emily használati utasítását. Sajnos hamarabb kellet volna elolvasnom, mindenesetre jobb tisztán látnom. Tudni, hogy milyen hatalom van a kezemben, és hogy mire vagyok képes.

 Az egész egy pillanat műve volt, és mire Elena csak pisloghatott volna a nyaklánc már a markomban volt. Az orromhoz emeltem és erősen beleszippantottam. Marta az orromat a szaga.

-          Amaria? – kérdezte rémülten Elena.

-          Nem foglak bántani. De te most szépen elmesélsz mindent, ami azóta történt, hogy megjelentek itt a Salvatore testvérek. – fókuszáltam a szemeire mire ő kábultan válaszolt nekem.

-          Tudod mit? Mindent elmesélek neked, ami azóta történt, hogy megláttam Stefant-t. – mosolygott rám miközben elismételte az utasításomat.

-          Remek. Akkor üljünk le a nappaliban. – erőltettem magamra egy halvány mosolyt.

xXxXx

Elena három órán keresztül mesélt nekem, és én hol döbbenten, hol elképedve hallgattam az eseményeket.  Csönd volt az egész lakásban. Elena csöndben volt, hiszen meg volt igézve én pedig gondolkoztam.

Kopogtatás zavart meg.

-          Ez biztosan Stefan lesz. – mondta Elena. Bólintottam és újra a szemébe néztem

-          Áthoztad nekem a vasfüvet, amit Liz küldött, de elkezdünk beszélgetni, az iskoláról, Caroline-ról és a Chicagói életemről, amiről nem mondasz semmit, mert megkértelek rá. Jól éreztük magunkat és elszaladt az idő.

Megvártam, amíg elismételi, amit mondtam, és visszaraktam a nyakába a láncot. Majd lazán magamra öntöttem a dzsúszom.

-          Ó milyen ügyetlen vagyok. Felmegyek, átöltözök, addig kinyitnád az ajtót? Valaki csengetett.

-          Hát persze, biztosan csak Stefan az, úgy eldumáltuk az időt, és közben megígértem neki hogy ötre náluk leszek, az meg már több mint egy órája elmúlt.

xXxXx

Azt hiszem most értettem meg mi az, amikor megszakad valakinek a szíve. Majd meg fulladtam a zokogástól, ami rám tőrt miután elment Elena. Sirattam magamat és a múltamat, amire még mindig nem emlékszem rendesen. Néha felvillannak emlékek és olyankor örülök, mert csak a családomról szóltak és nem vámpírokról meg egyéb misztikumról.

A könnyeimet törölgetve öltöztem fel egy csábító vörös ruhába, ami épphogy a fenekem alá ért. megmostam az arcom majd nekiálltam sminkelni. Dühödten maszatoltam a szemceruzát, és szinte kiböktem a szemem a szempillaspirállal. Mikor végeztem, a tükörbe pillantottam és döbbenten felnyögtem. Életem legfeltűnőbb sminkje volt a szememen, és irtó szexinek éreztem magam. Pontosan úgy néztem ki, mint az éjszaka csábító teremtménye.

Majdnem megint elbőgtem magam, mikor arra gondoltam, hogy mire készülök. Olyan éhes vagyok és már szinte rosszul vagyok mindentől, ami ehető. Tudtam, éreztem, hogy vérre van szükségem. És nem valami zacskósra, amit hűtőben tárolnak, hanem meleg vérre, amit közvetlenül az ütőérből szívhatok ki.

Megborzongtam a gondolatra, hogy ma este le fogok vadászni egy férfit, az elsőt, aki kikezd velem. Újabb borzongás futott végig rajtam, de most nem a félelem miatt, hanem a furcsa izgatottság érzése miatt.

Utolsó simításként a hajamba tűztem egy piros műrózsát és elindultam az előszobába. Felkaptam a táskám, belebújtam a magas sarkúmba, és beültem a kocsiba. Szinte egy percnek sem tűnt az út mire oda értem. Biztos az idegesség miatt…

Az elmúlt egy hónapban, mióta itt vagyok a városban nem sokat mozogtam nyilvános helyeken. Csak a korházban találkoztam emberekkel.  Talán ezért is bámultak meg annyian, bár lehet az is hogy a külsőm keltett ekkora fel tünést.

Csábos pillantással, enyhe csípő riszálással sétáltam a pulthoz. Felültem a bárszékre és a csaposra mosolyogva rendeltem.

-          Egy Bourbont kérek.

-          Legyen inkább kettő. – szólalt meg mellőlem egy hang. Kissé rémülten vettem tudomásul hogy Damon ült le mellém.

-          Hello. – köszöntem végül, mire ő csak biccentett egyet.

-          Nagyon eltűntél mostanában. – kezdeményezett beszélgetést.

-          Hmm. Sok volt a dolgom. Még csak most költöztem be, és munkám is lefoglalt. – nem is értem miért álltam le magyarázkodni. Egy oldalpillantással lassan végigmértem, és amikor az arcához értem, találkozott a tekintetünk. Egy gúnyos mosolyt villantott rám, amit nem voltam rest viszonozni.

-          És mi a terved estére? –kérdezte

-          Hát most hogy látlak, vannak elképzeléseim. – egy csábos pillantás, egy halk kacaj, és Damon az enyém. Férfiak. Azt hiszik, mindent megkaphatnak, de nem. Majd én megmutatom neki.

-          Igazán?