Bronz foglalatban egy hatalmas lapis lazuli kő, amit levélformákba illesztett zafírok díszítettek.
Így néz ki az a gyűrű, amit Emily hagyott rám. Mióta elkezdtem dolgozni a kórházban, nem igazán foglalkoztam a misztikus dolgokkal, de így a hétvégén, marad időm gondolkodni. Ami nem is lenne baj, ha nem éppen a múlton rágódnék…
Dühösen forgattam a kezem között a kicsiny kis ékszert és azon gondolkoztam, hogy felpróbáljam –e. Ha felpróbálom, akkor végérvényesen is elfogadom azt, hogy én vagyok Maria, viszont ha nem húzom fel az ujjamra, akkor meghunyászkodom és kiderül, hogy gyáva vagyok.
Elkeseredésemben elővettem egy nyavalyás pénzérmét és megfogadtam, ha fej felhúzom, ha írás, akkor hanyagolom a témát. Feldobtam az érmét majd a karomra csaptam. Habozva, de felemeltem a tenyerem és megláttam az érmén virító arcprofilt.
Káromkodtam egy nagyot majd felhúztam a jobb kezem középső ujjára. Apró bizsergést éreztem a gyűrű helyén majd a tenyeremben aztán a karomban majd az egész testemben. A bizsergés végül már nem is bizsergés, hanem égető fájdalom lett. Igyekeztem az egészet egy hang nélkül tűrni, de amikor a fejem is elkezdett hasogatni felsikoltottam és szerencsémre a kanapéra estem.
Az agyamban képek kezdtek el játszódni, és olyan gyengének, zavarodottan éreztem magam, mint még sosem. Az egész olyan volt, mint egy hosszú film. Tudtam, hogy amit látok azok Maria… az én emlékeim, de homályosak voltak, mintha csak egy film lenne, amit többször végignéztem volna, és ezért tudnák minden kis részletet. Az agyam elkezdte elkülöníteni az emlékeket mégis, mindkettő a fejemben volt.
Emlékeztem a rengeteg játékra amit Damonnal és Stefannal játszottam. Emlékeztem arra amikor Damon és én kitaláltuk, hogy utazók leszünk, ezért elindultunk vándorolni, de csak a város széléig jutottunk el ott feladtuk majd ránk találtak az aggódó szülök. Aztán első csókok, lopott érintések, viták és kibékülések, végül Katherine, a Tanács, és a varázslat, amellyel újjászülethetek, hogy bosszút álljak és a legvégén boldog lehessek.
Lassan enyhülni kezdett a fájdalom majd teljesen elmúlt. Le akartam húzni az ujjamról a gyűrűt, de sehogy sem sikerül, Nem mozdult, és nem azért mert kicsi lett volna…
Sírni kezdtem. Annyira megijedtem, annyira fájt, és olyan szomorú lettem. Te jó ég, én vagyok Maria, ez vagyok ÉN! Most már mindenre emlékszem. Ó istenem!
XxXxXxXxX
Bepakoltam az utolsó színes papírzacskót majd lecsaptam a csomagtartó tetejét. Vidámak karoltam bele Caroline-ba, akivel bevásárlókörutat tartottam a szomszéd városban. (Igyekszem bepótolni az elműt éveket, amit külön töltöttünk.) Félórával később friss manikűrrel ültünk be a Grillbe. Fáradtan rendeltünk egy-egy koktélt, majd lehuppantunk a legközelebbi boxba.
Linny vidáman csicsergett, mesélt a barátairól és az iskoláról. Arról hogy mennyire szeret pompon lány lenni. Én pedig csak mosolyogva figyeltem a mosolyát, és ahogy a kezében forgatja a poharat.
És akkor megláttam. Ültömben merevedem meg és azt hittem menten elájulok. Igyekeztem visszafogni magam nehogy felkiáltsak, de egy döbbent nyögést alig bírtam visszatartani. Caroline észre sem vette. Csak beszélt tovább én meg – gondolom – nagy bambán bámultam a koktélos poháron pihenő ujjait, az ujjain pedig egy antikgyűrűt, amiben lapis lazuli kő volt.
Ezernyi gondolat, emlék és jel futott át az agyamon. Ostobának éreztem magamat hogy eddig nem jöttem rá. Olyan sok jel volt, amit észre kellet volna vennem. Amikor észrevettem, hogy véres a ruhája, azt mondta csak elvágta a kezét. Amikor vért ivott a pohárból azt mondta paradicsomlé, mert az orvos javasolta… rengeteg jel volt, amit észre kellet volna vennem, de én nem akartam, mert olyan hihetetlen volt számomra azt hogy ő vámpír lehetett. Az én kicsi húgom….
- Valami baj van? – figyelt fel Carr a hallgatásomra. Egy bűbájos mosolyt erőltettem az arcomra és reméltem a hangom nem árul el.
- Nem semmi. Csak a gyűrűdet nézetem.
Caroline magához húzta a kezét és egy ideges mosolyt villantotta fel. Láthatólag érzékeny olt számára ez a téma.
- Lapis lazuli ugye? - kérdeztem, Caroline pedig egyre idegesebb lett. Megsajnáltam
- Nekem is van. – az asztalra tettem a kezem ahol megcsodálta a hatalmas gyűrűmet.
- Ez zafír benne? – kérdezte.
- Aha. Néhány napja láttam Stefan kezén egy családi ékszert, megtetszett és csináltattam egyet. A kék illik hozzám, kiemeli a szememet.
Linny megkönnyebbülten sóhajtott fel majd ál vidáman témát váltott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése