Később egy kádforró vízben ülve már teljesen másképp láttam dolgokat. Egyáltalán nem éreztem magam erősnek és magabiztosnak. Fájt minden porcikám, de a legjobban a szívem. Úgy éreztem elvesztettem egy darabot a lelkemből.
Egy darabot akkor, amikor mindent magam mögött hagytam.
Egy darabot akkor, amikor a kezembe vettem a naplót, még Chicagóban.
Egy darabot akkor, amikor visszaköltöztem.
Egy darabot akkor, amikor a titkos szobára ráakadtam.
Egy darabot akkor, amikor a gyűrűt az ujjamra húztam
Egy nagydarabot, amikor az este Damon-nel csókolóztam.
És egy hatalmas részt, amikor egy lányt megöltem, miközben szárazra szívtam…
Örültem, hogy nem látszik a könny az arcomon, hogy a vízben eltűnik, mert ez is csak arra emlékeztet, hogy mivé lettem. Egy szörnyetegnek éreztem magam, holott tudtam, nálam is vannak rosszabbak. De a tudat, hogy én is hasonlóvá válljak, mint Katherine…
Rendbe kell hoznom az életem. Ezért vállaltam mindent. El kell pusztítanom Katherine-t és Klaust. Véget kell vetnem annak a ribanckirálynő életének, mert ő annyi sebet okozott, annyi ember életét tette tönkre. Köztük az enyémet és a szeretteimét. És meg kell ölnöm a legerősebb vámpírt, azért mert Elijah így akarja, mert tartozom neki ennyivel, azok után amit értem tett.
Határozott mozdulatokkal kezdtem el beszappanozni a testem, majd a hajbalzsammal együtt leöblítettem magamról. Durva mozdulatokkal szárazra töröltem magam, és mielőtt felöltöztem volna, be testápolóztam magam. A hajamat csak egy laza copfba fogtam, és magamon a tiszta fehérneműmben és a hozzá tartozó köntösben átsétáltam a gardrób szobámba.
Némi hezitálás után egy fűzőre emlékeztető fölsőt, egy csőnadrágot, és egy magas sarkút választottam ki. A hozzájuk választott ékszereket is gyorsan magamra aggattam, majd visszasiettem hajat szárítani, és sminkelni.
Egy negyedóra múlva pedig már az ajtót zártam be magam mögött.
Hiúság, hogy soha nem mozdulok ki a lakásomból anélkül, hogy ne legyen rajtam valami márkás ruha, divatos frizura, extravagáns smink, de bármily hülyeség is, az önbecsülésemet úgy 150 évvel ezelőtt sikerült a sárba tipornia egy vámpírnak… és egy testvérpárnak.
Jólesően szívtam be a friss éjszakai levegőt. Hát persze, miért ne esne jól, az éjszaka sötét szörnyének?! Végigsétáltam a kapubejárómon, majd kiértem az utcára. Pont akkor amikor Damon kocsija is leparkolt.
Erőt vettem magamon, és sietősen elindultam felé. Még félúton sem jártam, amikor ő is kiszúrt. Lazán a kocsijának dőlt, és egy csúfondáros mosollyal várta, míg odaérek.
- Nézd, - kezdtem – nem akarok mentegetőzni, csak elnézést kérni – megvártam amíg Damon arca már nem mutat döbbenetet és csak azután folytattam. – Nem szoktam ilyet csinálni, sosem támadok le senkit, és legfőképpen, sosem keveredek kalandokba. Amit a Grillbe csináltam, arra nincs magyarázat. Szégyellem, hogy úgy viselkedtem, mint egy könnyű kis nőcske, de nem bántam meg. Néha jó érzés kikapcsolni, hagyni, hogy sodorjon az ár, egyedül csak azt sajnálom, hogy a lányok rajtakaptak. Örülök, hogy lealítottak, még mielőtt olyat tettem volna, amit később nagyon megbántam volna, de nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni. Szóval, sajnálom…
Damon, a mondandóm kezdetén döbbent volt, a végére pedig olyan elcsigázott és elgyötört, amit sehova sem tudtam tenni. Percekig csak csöndesen nézett rám, majd ellökte magát a kocsijától, és szorosan elém ált. Egy kósza tincset a fülem mögé sepert, majd halk és fájdalmas hangon szólalt meg.
- Annyira hasonlítasz rá. Pont olyan, vagy mint ő, de nem csak külsőre, mintha te tényleg ő volnál.
- Damon én… - kezdtem neki.
- Csakhogy ő már halott – vágott a szavamba, elnyomva a tiltakozásomat - És az egészben a legrosszabb, hogy úgy ment el, hogy gyűlölt engem, pedig én annyira szerettem őt…
Annyira el akartam mondani Damonnak mindent, azt hogy itt vagyok, hogy élek, de tudtam nem lehet. Meg kell várnom a megfelelő pillanatot, és ha ős úgy akarja, akkor majd valamikor, újrakezdhetünk mindent, csak mi ketten… Mégis, per pillanat nem tudtam mit mondani, A levegő fájdalmasan szorult be a tüdőmbe, és a könnyek is marták szemem. Végül Damon oldotta meg a helyzetet.
- És most elfelejtesz mindent amit az elmúlt percekben mondtam !
Ama ruhája:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése