Sziasztok!
Bocsi hogy ilyen sokat késtem, de volt még egy év végi hajtás, valamint egy dráma vizsgám. Mellesleg nem valami lelkesítő az hogy alig kapok egy-két kritikát, és egyedül ebi az aki tényleg mindig lelkesít... Szóval kérlek titeket hogy írjatok kritikát, 19 rendszeres olvasó mellet ez azt hiszem nem olyan hatalmas kérés.
A következő négy napban, teljesen maga alá temetett a bűntudat. Szinte csak vegetáltam, ettem, ittam, aludtam és dolgoztam. Sem kedvem, sem erőm nem volt hozzá hogy a történteken gondolkozzak. Ugyan ráébredtem, hogy sorba csapom be a szeretteimet, és hogy lassan eljutok arra a szintre, hogy még én is undorodom magamtól, mégsem tettem semmit. Nem válaszoltam Damon hívására, és ha a korházba jött be érdeklődni, a recepción mindig kimentettek.
Talán Elijah-nak igaza volt. A bosszú nem kifizetődő. De hát őt is a bosszú hajtja!
Ja, és mi lett belőle….
Ó, na, ne! Már megint kezdem az önsajnálatot. Nem érdekel. Megölöm Katherine-t és Niklaus-t azután pedig új életet kezdek. Vagy Damon-el, mint egy pár, vagy Elijah-val, mint legjobb barátok. Istenem ez, de gázul hangzik…
Talán hagynom kéne ezt az egészet. El kéne innen tűnnöm, el kéne felejtenem Damon-t, Stefan-t, Elijah-t és…
- Ó a rohadt életbe már! – káromkodtam el magam. Az utóbbi időszakban túl sokat vitatkozom magammal.
Dühösen vettem a tollat újra a kezembe és igyekeztem újra a jelentésemre koncentrálni. Néhány napja „állattámadás” volt, és az anyám, a sheriff parancsára erről külön jelentést kell írni a rendőrség számára. Pff, mintha nem tudnám, hogy a jelentés a Tanács számára kell.
Szinte már örömmel vettem, hogy megszólal a csengő, ami kiragad a borús gondolataim közül. A pénztárcámat felkapva az íróasztalom sarkáról, elindultam a hall-ba. Az órámra pillantva pedig el kellet könyvelnem magamban, hogy már tényleg ideje volt, hogy meghozzák a kajámat.
Nagy lendülettel kinyitottam az ajtót, ahol nem várt meglepetés fogadott. Kicsit bambán pislogtam az előttem álló Damon-ra aki a kínai kajámat tartalmazó dobozt szorongatta.
- Újabban visszaszoktál a gyorskajára? – vigyorgott az arcomba.
- Damon… Te meg mit keresel itt? – vontam fel kérdőn a szemöldököm.
- Megláttam a futár srácot, kifizettem, cserébe ide adta a dobozokat és becsöngettem, hát így. – magyarázta mintha egy hülyéhez beszélne.
- Jó, de miért? – kíváncsiskodtam tovább.
- Mert az utóbbi időben feltűnően kerülsz, és nem tudom miért. Eddig elég jól kijöttünk egymással, már kezdtünk elég jó… barátok, lenni. Szóval kérdem én, miért? – ráncolta a szemöldökét. Istenem, ez a nézés, régen is így nézett rám, akkor, amikor nem hagytam, hogy elmondja a szüleinknek, hogy mit érzünk egymás iránt. Bár, akkor ő győzött…
- Azért mert mi nem lehetünk barátok… - dünnyögtem.
- Továbbra sem értem miért.
- Mert… mert…mert… - kerestem a szavakat, de nem találtam. Így inkább, pillanatnyi elmebajomnak engedelmeskedve, közelebb léptem hozzá, és egyszerűen csak megcsókoltam. Már épp elhúzódtam volna, amikor megéreztem az egyik kezét a derekamon. Halványan érzékeltem a dobozok zuhanását, és hogy biztos legyek abban, hogy a kajám a földön landolt, a másik kezét megéreztem a tarkómon. Szorosan simultam hozzá, és bőszen imádkoztam magamban, hogy ennek a pillanatnak sosem legyen vége. Mégis, néhány pillanat múlva szétváltunk, de a derekamat még mindig nem engedte el. Szorosan ölelkezve, és a homlokunkat összetámasztva álltunk az ajtóban. Próbáltam olvasni a szeméből, de ott nem találtam mást csak végtelen kékséget.
- Mivel úgy néz ki, kínait ma már nem eszel, akár el is mehetnénk valahova vacsorázni – mosolyodott el végül, de még mindig nem tudtam mit gondoljak. – Egy üveg bor mellet pedig megbeszélhetjük, miért is vagy ilyen pocsék barát.
Nem tehetek róla, de elnevettem magam. Damon számomra egy örökre szóló rejtvény, olyan, amit sosem tudok majd teljesen megfejteni. Bólintottam egyet és rámosolyogtam.
- Gyorsan átöltözök és mehetünk.
Felszaladtam a lépcsőn, és besiettem a gardróbomba. Amint beléptem a figyelmem a legújabb szerzeményem felé fordítottam.
- Tudtam, hogy meg kell, téged vegyelek – suttogtam áhítatosan a selyemruhának.
Elégedetten végigmértem a királykék anyagot, amit tenyérnyi, hímzett, színes virágok, valamint egy mell alatti öv díszített. Gyorsan magamra kaptam, a polcról pedig egy piros, lábujjas szandált vettem le, sietősen bekapcsoltam a bokámon, majd a fürdőbe siettem. A hajamat az egyik oldalt feltűztem egy vörös rózsával, aztán betűztem a fülbevalómat, a nyakamba akasztottam a nyakláncom, a csuklómra húztam a ruhához illő karkötőim és egy kistáskát felkapva kezdtem el bepakolni a legszükségesebbeket. Épp a mobilom volt a kezemben, amikor az elkezdett rezegni. A kijelezőre pillantva azonban megállt bennem az ütő. A kijelzőn Elijah neve villogott, idegesen kattintottam a megnyitás gombra, és határtalan megkönnyebbüléssel olvastam el az egyszavas SMS-ét.
Felébredtem!
Ama ruhája:
Felébredtem!
Ama ruhája:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése