4. Grill, Dtefan, Damon.... 2/2

8. Ez a 8. ház, amit az elmúlt négy órában végignéztem. Amikor belevágtam a lakáskeresésbe, azt gondoltam, hogy hamar végzek, találok magamnak egy aranyos kis házat, de rá kellet döbbennem, hogy ez nem így van. Rengeteg ház eladó, itt Mytic Fall’s-ban, mert sokan költöznek el az állattámadások miatt, de eddig egyik ház sem nyerte el a tetszésem. Túl nagy, túl kicsi, rossz helyen van, nem tetszik az alakja… Valahogy mindegyikkel van valami probléma, olyan ez mintha tökéleteset keresném, holott mindenki tudja, hogy tökéletesen nincsen…

Kicsit fáradtan parkolok le az utolsó ház előtt, amit a mai napon meg akarok nézni. Elfordítottam a kulcsot a zárban, az ablakot feltekertem, majd kiszálltam a kocsiból. Két csipogás jelezte, hogy az ajtó bezárult, majd a figyelmemet a ház felé irányítottam. Meglepetten néztem a fákkal körülvett kertes házat, vagy talán inkább mini villát. A kérdés már csak az, hogy eladó e még a ház… Sietősen bekopogtam az ajtón, majd türelmetlenkedve vártam a ház tulajdonosát. Végül az ajtó kinyit és egy idős hölgy lépett ki onnan.

-          Jó napot. Miben segíthetek? – mosolygott kedélyesen.

-          Üdv. A nevem Amaria Forbes. Most költöztem vissza a városba és szeretnék egy saját lakást.  Az egyik újságban találtam rá a hirdetésre, és gondoltam megnézem. Nem tudom, hogy eladó e még de… - nyújtottam a kezem, és kezdtem bele a hadarásba, ami mindig elő jön, ha ideges vagy izgatott vagyok.

-          Jöjjön csak be kedvesem. Margaret Anderson vagyok, a tulaj, és igen a ház még mindig eladó. – rázta meg a kezem, mosolyogva, és bevezetett a házba.

-          Elképesztő ez a ház, alig tudom elhinni, hogy tényleg eladó, és még senki nem vette meg. – lelkendeztem, amint jobban körbenéztem, az ízlésesen berendezett előszobában.

-          Ó, rengeteg jelentkező volt, de egy ilyen házat nem adhatok le akárkinek – mondta az öreglány

Meglepetten néztem az idő asszonyra, aki csak derűsen mosolygott rám. Még hogy nem akármilyen ház? Igen, el kell ismernem, hogy gyönyörű villa, és hogy mióta megpillantottam vonz magához, de azért…

-          Meglepő hogy pont egy Forbes akarja megvenni- csacsogta az öreglány és ruganyos mozdulatokkal lehuppant a nappali egyik foteljére.

-          Meglepő? - kérdeztem vissza.

-          Ó igen. Tudja a nagy a konföderációs háborúban jó néhány házat felgyújtottak, köztük volt a Salvatore, a Fell és a Forbes család hatalmas kúriája. Ezek után épült a Salvatore ház és ez a kúra. A Forbes kúria.  – tartott nekem egy rögtönzött történelem órát, a helyi történelemből, amelyet mindennél jobban ismertem, vagy legalább is eddig úgy hittem.

-          Tessék? De hát… de hát, ha ez a Forbes kúria, akkor a családom birtokában kéne, hogy legyen, és… és… tudnom kellene róla. - dadogtam. Úgy látszik, ha ideges vagy izgatott vagyok, hadarok, ha meglepett, akkor meg dadogok, na, szép.

-          Ó, hát ezt a házat ma már nem a Forbes család kúriájaként ismerik. Nem sokkal a ház épülése után az itt élő házaspár meghalt, a lányuk pedig nyomtalanul eltűnt. Egy távoli rokonra szállt, aki pedig eladta az én őseimnek, így nem sokáig volt a családja birtokában.

-          Értem, és mondja, mi kell ahhoz, hogy egy a ház újra egy Forbes kezébe kerüljön?

OoOoO

Olyan furcsa volt leparkolni a Gimi előtt. Kicsit nosztalgiáztam hiszen Carolinnak még van vagy tizenöt perce az utolsó órájából. A kocsimban ülve bámultam a hatalmas parkolót, a kocsik sokaságát és az iskola épületét. Keserű mosollyal gondoltam vissza a bandázós korszakomra, amikor az életem legszörnyűbb dolga az volt, hogy fogszabályzót kellett viselnem. Pedig ez annyira nem jelentett semmit. Nem csak így visszagondolva, hanem akkor is, Még a drótokkal a számban is én voltam suli királynője. Ó istenem bárcsak elölről kezdhetném a gimit. Akkor a népszerűségemet arra használnám fel, hogy segítsek másokon. Borzasztó vissza gondolni arra, hogy milyen sok embert aláztam meg a semmiért…

A csöngő éles hangja szakított ki a merengésemből, ami most is olyan fülsértő volt, mint amikor én jártam ide. Néhány perc múlva észrevettem Linny-t a tömegben. Néhány barátjával nevetgélt, majd amikor ő is észrevett engem, elbúcsúzott tőlük é felém sietett. Hatalmas mosollyal huppant be mellém, és rögtön csacsogásba kezdett. Nem igazán figyeltem oda arra, hogy mit beszél, de néha belenyögtem egy, hmm-t és egy, aha-t és ő ezzel tökéletesen megelégedett.

-          Figyelj csak, nem bírtam ki így elmeséltem néhány barátomnak és régi ismerősnek, hogy hazaköltöztél. Szóval, találkozni akarnak veled ezért azt mondtam nekik, hogy hétkor találkozunk a Grillben. Remélem nem baj?! – lelkesedett Carr, egy kis bűnbánattal a hangjában.

-          Nem, semmi baj Linny. Örülök, hogy láthatom a régi ismerősöket, meg aztán be kell illeszkednem… újból. – mosolyogtam rá, majd felkanyarodtam a garázsbehajtóra és leállítottam a motort.

OoOoO

A délután nagy részét azzal töltöttem, hogy a húgommal beszélgettem, majd amikor anya is megjött, átbeszéltük a lakás témát, megmutattam nekik a szerződést, és megvitattok a Forbesok múltját.

Negyed hatkor nekiálltam a készülődésnek, lezuhanyoztam és kivasaltam a hajam, majd előkotortam egy lila koktélruhát, a hozzá illő cipővel. Sietősen átpakoltam egy lila táskába, majd egy utolsó pillantással a tükörbe, és a fülbevalómmal babrálva, végignéztem magamon.

Tökéletes.

Halvány mosollyal siettem le az előszobába ahol Linny várt rám. Felkaptam a szekrényről a kocsi kulcsot, és már indultunk is.

A Grill az évek multával is olyan népszerű volt, mint régen, az én időmben.  Hatóra volt, így nem sokan voltak még itt, a csúcsidő csak félóra múlva fog kezdődni, ami után már mozdulni is alig lehet. A Pultnál rendeltünk két koktélt, az enyém sajnos alkoholmentes volt, mivel még haza kell vezetnem, de az íze kárpótolt mindenért.

Matt, ahogy később megtudtam a pultos srác nevét, szemtelenült udvarolt a húgomnak, és néhány perc murva már én éreztem magam kényelmetlenül. Felkaptam a második koktélom és elindultam a biliárdasztal felé.

-          Hello. – köszönt egy hang, ami miatt ijedtemben majdnem felsikoltottam.  Megfordultam és egy gúnyos vigyorral találtam magam szemben. De amint végigmért, lefagyott a szájáról a mosoly. Én is meglepetten szemléltem, mert még soha életemben nem láttam ilyen helyes pasit. De ami leginkább feszélyezett, azaz érzés hogy mi már találkoztunk.

-          Ö… szia. – köszöntem neki egy kicsit zavartan.

-          Damon vagyok, Damon Salvatore. – akaratlanul is elmosolyodtam a James Bond-os bemutatkozásán, és az ő ajkára s visszatért az előbbi mosoly.

-          Amaria Forbes.  – mutatkoztam be én is majd a koktélomat leraktam a billiárd asztal peremére, és felhelyeztem a golyókat. – Játszunk!

Damon halkan felnevetett majd két dákóval a kezében mellém állt.  Az egyiket átnyújtotta a sajátjának a végét pedig be krétaporozta.

-          Szóval te és Caroline rokonok vagytok? – kérdezett majd megcserélte a dákókat és az enyémet is bekrétázta.

-          A nővére vagyok. – feleltem készségesen.

-          Ó igen, hát persze. Hogy is felejtettem el az elveszett nővérke történetét.  – vigyorgott ám gúnyosan.

-          Jó tudni, hogy híres vagyok – túrtam bele a hajamba, majd egy csábos mosolyt villantottam felé.

-          Maradjunk a hírhedtben. - érkezett a gúnyos válasz majd a dákóval a fehér labdába talált.  

-           3 találat. – közölte semleges hangon. Én is megcéloztam egy golyót, de csak kettő gurult a lyukba.

-          Hírhedt? Ezt nem csak én mondhatom el magamról. Érdekes módon az anyám kedvel téged, Carr pedig nem, és óvva intett, hogy a város szívtiprója közelébe merészkedjek… - kacagtam fel gúnyosan és felülve a biliárdasztal peremére, kezdtem el figyelni a mozdulatait.

-          Értem, szóval te már tudsz rólam mindent, de én még rólad semmit. – a dákóra támaszkodva mért vég majd a pillantása az arcomon állapodott meg.

-          Csak pletykákat, azt pedig te is hallottál az elveszett Forbes-ról. – válaszoltam.

-          Miért jöttél vissza a városba? – kíváncsiskodott, majd kicsit visszavett a mosolyból, a válaszom hallatán.

-          Hiányzott a családom, meg aztán, izgis dolgok történnek itt mostanság. Álla támadások, vérszegény emberek. Nagyon úgy néz ki, hogy a múlt ismétli önmagát…

Felkaptam a koktélomat majd Damon döbbent arcának hátat fordítva elindultam egy távolabbi asztalhoz ahol Caroline ült néhány vele, egykorú társasággal.

OoOoO

Az elkövetkezendő egy óra azzal telt, hogy meséltem magamról, hogy mit csináltam Chicagóban, bár ahogy észrevettem, Caroline már mindent elmesélt. Egyszóval kicsit unalmas volt a dolog, bár Tyler viccei és megjegyzései feldobták az estét. Na, jó, az nem igaz hogy unalmas volt ez estém, mert nyolc óra tájt, egy testvérpár jelent meg a Grill ajtajában, akik magabiztosan indultak meg felénk.

-          Gondoltuk mi is bemutatkozunk a régi-új jövevénynek. – mosolygott kedvesen a fiatalabbik. – Stefan vagyok, ő pedig a bátyám Damon.

-          A Salvatore fivérek – kérdeztem rá, és igyekeztem úgy csinálni, mintha nem is találkoztam volna Damonnal.  – Ne haragudjatok, kicsit oda vagyok a helyi történelemért, főleg az egyik ősöm miatt, Maria Forbes-ről kaptam a nevem.

-          Ó igen – szólalt meg Ty, furcsa hangsúllyal – róla én is hallottam. A múltbeli Damon neki udvarolt, mielőtt elhagyta egy másik nő miatt. Mintha azt olvastam volna, hogy a lány beleőrült a csávó elvesztésébe, majd nyomtalanul eltűnt. A szomszédos erdőben látták utoljára…

-          Umm. Ez nem az a csaj, akivel egymást szokták ijesztgetni a kicsik? – kapott a szón Matt. Szórakozottan figyeltem, ahogy a testvérpár leül, és nem kerülte el a figyelmem a gyors összenézésük, valamit a feszült tartásuk.

-          Ijesztgetik? – visszhangoztam

-          Aha, tényleg az erdőben látták utoljára. A sztori úgy szól, hogy a csaj felakasztottam magát a legmagasabb fa tetejére és még ma is ott kísért és vágyódik az elvesztett szerelme után.

-          Ez hülyeség. Olvastam a naplóját és… - kezdtem bele a srác letromfolásába, amiért meggyalázza a holtakat.

-          Volt naplója??? – szólalt meg egyszerre három hang is. Elena, Stefan és Damon hangja.

-          Aha. A napló olaszul van, ezért kénytelen voltam megtanulni a nyelvet, hogy el tudjam olvasni.  -

-          És mit írt?

-          Hát emlegeti a Salvatore testvéreket, ami vicces, mert elég sok csíny van benne. Aztán felbukkan egy név, valami Katherine. Onnantól zavaros az egész. Csupa állattámadásokról ír meg, arról hogy tudja az újak titkát. Nem igazán értem a dogot és nem is tudok rájönni, mert Maria azt írja, hogy még leírni sem meri, azt a sötét dolgot. Ó, és valami farkasokról is ír.

Pillantásom találkozott Damon jég kék szempárjával, és rögtön tudtam, ő is többet tud ennél, mint ahogyan én is.

 Ama ruhája: